A beteg

- Beteg vagyok. Súlyos beteg vagyok. Csak nézz rám! Látod te is, nem?

Tulajdonképpen nem láttam semmilyen változást. Az arca ugyanolyan pirospozsgás volt, mint máskor, a szemei ugyan olyan szép fehérek és ragyogóak, mint máskor. Egyedül csak a szája íve változott a mindig vidám állásáról, szomorúra. Ez engem is elszomorított, ezért nem is néztem fel rá.

- Nem, nem látok semmilyen változást. Kicsit köhécselsz és rekedtesebb a hangod. Ennyi.

- De olvastam róla, hogy ha köhög az ember, akkor az, nem feltétlen valami könnyű kis megfázás eredménye lehet. Az az aggasztó, hogy komoly betegségeket is találtam, amik rám illenek, és már gyanakszom egy ideje, hogy ilyen betegségekben szenvedek.

- Nincs te neked semmi, komoly bajod! Minek beszéled be magadnak? Jobb a kedved tőle? Mert az én kedvemet csak elveszed.

Már így ment ez egy ideje. Bármilyen tünete is bukkant föl, mindig talált valami gyógyíthatatlan betegséget, amit aktuálisan magáénak nyilvánított. Természetesen minden alkalommal makkegészséges volt, és még a leletek is ezt igazolták. Megelégelve azt, hogy megint ide lyukadt ki a beszélgetésünk, felálltam és elhagytam a házát. „Majd a jövő héten beugrok hozzá, hátha addig elfelejti ezt az újabb badarságot.”

Nem tudtam már beugrani. Pár nappal rá, hogy én dühösen ott hagytam, bevitték a kórházba, és kiderült, hogy valóban súlyos beteg. Tüdőrákja volt.