Budapesten az egyik kis adónál az „Amazonas partján” elnevezésű TV műsor válogatója zajlott. A csatorna vezetősége ebben a műsorban látta az utolsó reményét, mivel ha ez sem hozza meg a kellő bevételt, az a TV csatorna beszüntetését vonja maga után. A műsor egy ott dolgozó munkatárs fejéből pattant ki, aki úgy gondolta, hogy egy ilyen valóságshow-val egyedit alkothatnának. Annak ellenére, hogy a teljes program még azóta sem körvonalazódott, a válogatás már kezdetét vette. Pontosan a szerkesztőség sem tudta milyen típusú és személyiségű résztvevőket keresnek, ezért olyanok is bejutottak, akik nagy valószínűséggel még azelőtt kihullanak majd, hogy elkezdődne a verseny. A tömegben rendkívül nyugodtan egy aranybarna hajú, magas, vékony ugyanakkor kicsit sem törékenynek látszó nő álldogált tetőtől talpig rózsaszínben. Látszólag nem érdekelte a körülötte zajló beszélgetések egyike sem. Pár percenként ránézet apró, ezüst órájának számlapjára, majd nyugtató jelleggel a mutató és a középső ujját a halántékára helyezte. Ezt a folyamatot egészen addig ismételgette, míg végül el nem hangzott a rózsaszín toppjára vett rózsaszín kardigánjára ragasztott szám. A szám hallatán felkapta fejét és magas sarkújában hangosan elkopogott az interjú szoba felé.

- Üdvözlöm asszonyom! Kérem, menjen tovább a folyosón, majd a végén forduljon balra, és menjen be az első ajtón jobbra.

- Érteni. Köszönöm. – Mondta tagoltan, kínaiakra jellemző akcentussal a harmincas éveiben járó nő, majd az utasításnak megfelelően tovább kopogtatott a folyosón a megadott irányban.

Az interjú szobában hárman ültek egy süteményekkel és italokkal megpakolt asztal mögött és még csak figyelemre sem méltatták az újabb jelentkezőt.

-Jó napot! Én lenni Chu Chong, és akarni részt venni műsor. – Kedvesen mosolyogva helyet foglalt az egyik fotelban, és kezébe vette az asztalon található kérdőíveket. Gondosan elkezdte kitölteni, és már-már végzett, mire a zsűri egyik tagja felnézett rá. Chu fehér arcán csak úgy ragyogtak nagy, kék szemei, és aranybarna haja csak növelte csillogásukat. Hihetetlenül kifinomult mozdulatokkal írta le a kért adatokat, és legalább ilyen kifinomultsággal hagyta figyelme kívül az őt is figyelmen kívül hagyó három embert.

- Miért szeretne részt venni ebben a műsorban asszonyom? Látszólag nem éppen terepre született. - A kék szemek felnéztek a papírlapokról és végigmérték a versenyre még kevésbé alkalmas zsűritagokat.

-Felszínesség lenni nem jó. Nem ítél, míg nem ismer. – Azzal Chu kék szemeit újra a papírlapokra irányította, és folytatta azok tüzetes átolvasását.

A papírlapok kitöltése és gondos borítékba helyezése után Chu kisétált az interjú szobából, és telefonját füléhez emelve haladt tovább a hosszú folyosón, amely visszavitte a várakozó emberek tömegébe.

A versenyzőket szállító gép a Feri-hegyi repülőtérről indult, és a forgatás már a fedélzeten megkezdődött. Chu mindenkit meglepett mostani kinézetével. Levetkőzte a csinibabás álcát, és katonai terepmintás nadrágban, bakancsban, egy fehér toppban, és egy arra rávett barna kabátban ült az egyik magán fotelban, és élvezte az alig pár perce megérkezett ebédet. Csak úgy mint rajta, a többi versenyzőn is bakancs és vízálló nadrág volt, és bár mindenki úgy gondolta, hogy az internet segítségével teljes mértékben megismerte az Amazonas partjának élővilágát és időjárását, senki nem ült olyan nyugodtan mint Ő. A gépen rajta kívül még tizenegyen voltak, de ebből, csak négyen azok, akik említésre méltók. Az egyik Maigret, egy igen erős izomzatú férfi. Nem az a tipikus testépítő fajta, inkább úgy néz ki, mint akinek izmai valóban az edzettségtől és az erőtől duzzadnak. Észből azonban nem csak látszólag jutott neki sokkal kevesebb. A másik egy Chu-hoz hasonló testfelépítésű fiatal nő, Gabriella, vagy ahogy ő szereti Bree, és bár korábban modellkedett, a testfelépítése azóta jelentősen megváltozott, az elmúlt két éves Judo edzéseknek köszönhetően. Maigrettel ellentétben azonban neki esze is volt. Candy egy alig 18 éves lány volt, aki maga sem tudta megmagyarázni miért, hogyan és miként került ide. A repülőn is a teljes zavarodottság látszódott rajta, és talán fel sem dolgozta még, hogy hova is tart. A meglepő benne azonban, az, hogy az interjún a zsűrit nem csak ügyetlenségével, hanem a TV állítása szerint intelligenciájával és képességeivel is lenyűgözte. Az utolsó említésre méltó szereplője a valóságshow-nak Nóri. Már csak azért is különös, mert a válogatón több külföldit szavazott be a zsűri, mint hazait, és Nóri azok között a szerencsések között volt, akik vérbeli Budapestiként bejuthattak az élő adásba.

Az út során a gépen ülő versenyzők mindegyikének látogatást kellett tennie az utasszállító végében kialakított kabinban, ahol elkészítették velük az első videó interjúkat. A hosszú közel hat-hét órás repülés során azonban ennél többet nem beszéltek, és nem is beszélhettek, hiszen gondosan el voltak szeparálva egymástól a résztvevők, hogy az esetleges konfliktusok is már csak akkor jelentkezzenek, amikor a gép leszáll, és az utasaik elfoglalhatják a helyüket. A „helyük” a tábort jelentette, ami az Amazonas folyó partján lett kialakítva, és minden technikai felszereltség nélküli kis tisztást jelentett. A biztonsági óvintézkedéseket az előírásoknak megfelelően az adó megtette, így a legnagyobb vadállat, amivel szembe találkozhatnak, egy mérges kígyó lehet, amelynek az ellenszerével kellően ellátták a tábor egyetlen menedékként kialakított faházát. Az élelemmel való ellátásuk a napi feladat teljesítésétől függ. Ha nem sikerül teljesíteni aznapra csak egyetlen adag ételt kapnak. Ha maximálisan teljesítik, akkor meg kapják a szükséges 12 adagot. Az étel mindig kialakított „postázó” rendszeren keresztül fog megérkezni, míg a vizet maguknak kell majd begyűjteniük. A ruházatuk egyetlen garnitúrából áll, így annak mosását, illetve a fürdést is a tóban kell megtenniük, amely egy alig pár perces sétával elérhető számukra. A versenyzőket mindezekről levélben értesítették, közvetlenül azután, hogy bejutottak a műsorba. A mobiltelefonok, és egyéb elektronikai eszközök használatát is megtiltották, egyedül a zseblámpa alkalmazható. A versenyzők nyilván ezek miatt a korlátozások miatt is aggódtak, de inkább izgatottság volt bennük nagyobb, mint félelem az utazások során.

A gép érkezését követően a versenyzőket egy hajóhoz terelgették, és egy újabb órás utazást követően megérkeztek a nyirkos, sárral és bogarakkal teli esőerdőbe, amely a következő hetekben az otthonukat jelenti majd.

Folytatás>>>