Ingoványos most nekem a talaj,
Szilárdabb volt még ez tavaly.
Lelkem most vadul háborog,
Mint megkötött vad, morog.
Mint hal szájában a rozsdás horog
Szívemben egy tőr, úgy forog.
Tudtam rég mi jó, s mi rossz
Elkerült messziről a gonosz
Most azonban gyorsan közeleg,
Vészjóslón, már a közelben lebeg.
Jöjj hát, megküzdök veled!
Te ocsmány, csúf szörnyeteg!
Jajj, de mi lesz majd velem,
Ha a csatában elvész a lelkem?
Inkább jobb lesz, ha menekülök?
Hiszen az életem nem véges, örök.
Hol vannak most az angyali őrök?
Kik körbe vesznek, mint pontot a körök?
Szavaimat már nem hallja senki
Hol van már a fény? Az a keleti?
Mikor kél fel végre megint a Nap?
Mely megmenti lelkemet minden egyes nap?
Mely minden percben megnyugtat
Mely így mint a sötétség fel nem zaklat?
|